Dr. Szécsényi István Rövidcsőrűgalmb Tenyésztő Klub

                                                              

 

Üdvözlet

   

    Willkommen

        Witamy

 

 
Képtár

Képtár-- Photos--Fotos

Zdjęcia--фотографии

 
Menü
 
Ideálrajz

                       

                  Ideálrajz

 
Felhívás

Megkérek minden kedves tagot és látogatót, hogy regisztráljon az oldalon, mert így első kézből ismerhetik meg az új információkat.

 Lengyel rövidcsőrű kisszarka

Polnische kurzschnäblige Elster

Standard und Ideal

Katt---Klik

Angol rövidcsőrű link

Rupert Casey  Angol röv csőrű tenyésztő  USA

 
Y

               

 
Galambászlinkek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók 2
free counters
 
A budapesti rövidcsőrű eredete és kialakulása

 

 

A budapesti rövidcsőrű eredete és kialakulása

Írta: Dr. Szécsényi István

 

A galambfajták többségének eredete és ezeken belül a magyar fajták nagyobb részének eredete részben vagy teljesen ismeretlen. Ez azzal magyarázható, hogy egyrészt egyes különleges tulajdonságok kitenyésztéséhez és hűen öröklődővé válásához hosszú idő, nem ritkán több emberöltő szükséges, másrészt a „kitenyésztés" titkai gyakran valóban titkok maradtak. Kétségtelen, hogy egy-egy jellegzetes fajta mindig tenyésztői tevékenység eredményeként jött létre, de ehhez az alapot több esetben a faj változékonyságából eredő új tulajdonságok (fésű, lábtollazat, begyfúvás, a faroktollak számának növekedése, stb.) ugrásszerű jelentkezése teremtette meg. Hiába határozná el ugyanis valaki pl., hogy olyan galambot fog kitenyészteni, amely fé­szektollazatában egyszínű és a vedlés után szárnypajzsa fehér lesz, ha ez a tulajdonság valamikor, valahol kezdetleges formában ne jelentkezett volna. A galambtenyésztők érdeme, ha az ilyen új tulajdonságokat, a természet ajándékait, észreveszik, tenyésztői tudással rögzítik és tökéletesítik.

Új fajták keletkezésének gyakoribb módja, a ma már meglévő fajták keresztezésével egy-egy tulajdonságuk más fajtára történő átültetése, meglévő tulajdonságok átalakítása. A fajták kialakulása azonban a tenyésztés céljának elérésével és a fajta hivatalos elismerésével még nem ért véget. A fajták is, mint a természetben minden, állandóan változnak. Ennek a változásnak folyamata és mértéke fajtánként nagyon különböző, de kétségtelenül minden esetben megállapítható. Mindez jól feltűnik, ha a csak néhány évtizeddel ezelőtt készült képeken látható példányokat összeha­sonlítjuk a ma tenyésztettekkel. Az ízlés, ezzel összefüggésben a tenyésztés célkitűzése is állandóan változik és ennek a törvényszerűségnek megfelelően változnak a fajták.

Az egyes fajták kialakulása tehát nagyon bonyolult, összetett folyamat eredmé­nye, ezért többnyire csak nehezen követhető. Mindez vonatkozik a budapesti rövidcsőrű kialakulásának történetére is. Más fajtákhoz viszonyítva mégis aránylag több olyan irodalmi adat áll rendelkezésünkre, amelyeket figyelembe véve ez a folyamat a múlt század közepéig hitelt érdemlően deríthető fel. Rendelkezésünkre áll ezen kívül öreg tenyésztők elbeszéléséből eredő, szájról-szájra adott hagyomány is, ez azonban nem ritkán ellentmondásos, nem bizonyítható, sőt gyakran egyes bizonyíté­kokkal éppen ellentétes, ezért néhány kivételes esettől eltekintve csak fenntartással értékesíthető.

A mai budapesti rövidcsőrű őse három fajta, a pesti gólyás, a budai kék és a bécsi rövidcsőrű egyszínű és szívhátú volt. Ezek eredetéről a rendelkezésemre álló irodalmi adatok alapján a következőket lehet megállapítani:

A pesti gólyást először Prütz Gusztávnak a múlt század végén, 1886-ban megjelent Illustrierte Taubenbuch c. könyve említi és a prágai gólyással együtt írja le. Szerinte a kettő között nincs lényeges különbség, mindössze a pesti gólyás valamivel kisebb testű. Megemlíti, hogy a prágai gólyásnak deres változata is van.

Német irodalmi adatok hivatkoznak a múlt század végéről Gasparetz, Petz, Szultzberger budapesti tenyésztők írásaira, melyek szerint már az 1850-es években is vol tak Pesten és Budán kiváló gólyások. Sajnos, ezek a közlések nem állnak rendelkezésünkre. Gasparetz Géza három pesti gólyásának képe azonban az említett Prütz-féle könyvben látható.

Ugyancsak német irodalmi adatok szerint gólyásaink a múlt század hetvenes éveiben kerültek a mai Lengyelország déli részébe, Breslauba, Krakkóba, ezen kívül az akkori Lembergbe, továbbá Poroszországba, főleg Stettinbe. Ezekben a városokban évtizedeken át számos tenyésztőjük volt és a gólyásokat felhasználták ottani fajták kitenyésztéséhez.

A kiváló első magyar szakíró, Balassa György, 1901-ben megjelent könyvében írja le nálunk először „Budapesti gólyás keringő" cím alatt ezt a fajtát, de a szövegben még mindig „Pesti gólyás"-ként említi. Ugyanebben a könyvben ismerteti a „Bécsi gólyás keringő"-t is. Véleménye szerint az a mi gulyásunkkal azonos, de a budapesti gólyás kisebb és szabályosabb rajzú, mint a bécsi.

Rendkívül érdekes és számunkra értékes adatokat közölnek gólyásunk történeté­ről Lavalle és Litze 1905-ben megjelent könyvükben. A „Budapesti gólyás keringő" c. fejezetben a következőket írják: ,,A budapesti gólyás, ha a követelményeknek megfelel, igen értékes. A legtöbb galamb azonban, amelyeket budapesti magasröptű néven, mint magyar „villámrepülőket", „felhőtolókat", stb. ajánlanak, nem igazi budapesti gólyások, hanem rendszerint rossz keresztezések, minden magas- és tartós­ repülési tulajdonság nélkül".

Ugyancsak a századforduló idejéből származnak a neves bécsi tenyésztő és szak­író Zaoralek Henrik adatai, aki a következőket közli: „A középhosszú csőrű röpgalambfajták egy részének eredetével kapcsolatban egy szerencsés véletlen játszott közre és egy csapásra szétoszlatta azt az évek óta fennálló téves nézetet, mely szerint ez a fajta nem közvetlenül keleti eredetű. A bécsi Osztrák-Magyar Első Baromfitenyésztő Egyesület tagja, dr. Binder trieszti hajóorvos, aki sokszor utazott Keletre, 18 évvel ezelőtt Kalkuttából gyöngyszemű gólyás keringőket hozott, melyek általá­ban szilárdabb alkatúak voltak, azonban a jelenleg Bécsben ezen a néven tenyésztett fajtától nem sokban különböztek".

A Galambtenyésztők Országos Egyesületének nagy tiszteletben álló elnöke, Peschky Ferenc 1914-ben „A galamb" c. szaklapban a következőket írja az akkori gólyásokról: „Úgy hiszem, kétséget nem szenvedhet az az állítás, hogy a budapesti gólyás is, mint sok más fajta, egy ügyes keresztezésnek az eredménye. Sajnos elődeink a keresztezés e titkát magukkal a sírba vitték. Ha e fajtát behatóbban tanulmá­nyozzuk, szembe fog tűnni, hogy az egyik tarka, a másik fehér, sőt egészen fehér, a harmadiknak a farka szegélyezett, vagy éppen egészen a farka tövéig kékesfekete. Az egyiknél a szembőr vörös, a másiknál fekete, vagy feketekékes, sőt a csőrük színe is különbözik, hol világos, hol meg fekete és feketekékes. Ezek a változatosságok tehát mind arra vallanak, hogy itt tényleg egy keresztezés által előállított galambbal van dolgunk".

Panek, osztrák szakíró, 1926-ban megjelent „Bécsi keringők" c. könyvében ugyanezt állítja. Szerinte a pesti gólyás nem más, mint finomított bécsi gólyás, ,,melyet szándékosan vagy véletlenül fekete bécsi rövidcsőrű keringővel állítottak elő... A pesti gólyás keringő kialakulását nemcsak azoknak a tenyésztőknek köszön­heti, akiknek a nevét viseli, mai alakjának kitenyésztéséhez sokban hozzájárultak Bécs, Prága, Pozsony és más helységek tenyésztői is... A legismertebb, legöregebb tenyésztők egyike, Baramtler György virágkereskedő, élete végén, 1897-ben, amikor 90 éves korán is túl volt, a „Pesti galamb" nevet nem fogadta el. Állította, hogy a „rövid világosokat" gyerekkorában már röpgalambként tartották. Végül megjegyzi Panek, hogy mivel ez a fajta nemzedékek óta Budapesten meghonosult és legtöbb kedvelője ott található, ezért a fajta elnevezését és meghatározásának leírását átengedi a budapesti tenyésztőknek

Az első, de különösen a második világháború után számos hazai és külföldi szaklapban jelent meg közlemény gólyásunkról és minden szakkönyvben is megtalál­ható leírása, de ezekben származására vonatkozóan az ismertetetteken kívül újabb megbízható adatokat nem lehet találni.

A harmincas évek elején egy alkalommal az akkor kb. 70 éves „gólyás király"- tól, Sáska Gedeon fiakkeres mestertől érdeklődtem, hogy mit tud gólyásaink származá­sáról. Azt felelte, hogy budai kék és fehér bécsi rövidcsőrű keresztezéséből állították elő. E szerint a „díszgólyás" nem a régi gólyás keringőtől származna.

Az ismertetett adatok nagy valószínűséggel arra utalnak, hogy gólyásaink ősei keletről származtak és az Osztrák-Magyar Monarchia három fővárosában, Bécsben, Budapesten és Prágában már a múlt század elején tenyésztettek gólyásokat, amelyek akkor még a különböző helyi elnevezés ellenére azonosak voltak, de később keresztezések révén a helyi ízlésnek megfelelően átalakultak. A fajta keresztezésekkel történő átalakítása a kétféle tenyésztési célkitűzésnek (dísz- illetve röpgalamb) megfelelően az ismertetett irodalmi adatok bizonysága szerint kétségtelenül már a századforduló idején megindult. Ez a megállapítás a budapesti magasröptű keringő eredete szempontjából is érdekes.

A budapesti gólyás keringő az 1920-as években még létezett, erre magam is jól emlékszem. Kistestű, zömök, szabályos gólyás rajzú, többé-kevésbé szögletes fejű, kis gyöngyszemű galamb volt, amely szépen repült. Az akkori népszerű neve „sturhti", „sturkli", „sturek", „storc" volt. Később beolvadt az akkor még céltalanul össze-vissza keresztezett röpgalambokba és teljesen eltűnt. Tollaslábú, ebben a változatban, tisztavérben továbbtenyésztett rokona azonban ma is jól ismert.

A pesti gólyásnak még csak általános leírása volt, fajta-meghatározását először 1910-ben írták le „budapesti gólyás" néven. A korábbi keringőfajta teljesen díszgalambbá válása után ,1919-ben, „budapesti díszgólyás" lett a fajta új neve. Az ekkor megállapított szépségkövetelményeket még némileg fokozva tartalmazza az 1958-as fajtaleírás is. A közelmúltban még „finoman orros"-nak elfogadott díszgó­lyás tehát nem ősi fajta, amint ma sokan gondolják, hanem a fokozottabb szépség felé vezető úton egy évtizedek óta tartó tenyésztési folyamatnak egy fejlődési fokozata, amelynél azonban a fejlődés még nem állt meg.

A budai kék eredetéről még a gólyásokénál is kevesebbet tudunk. Elgondolkozta­tó, mi lehet az oka annak, hogy a századforduló német galambtenyésztési szakköny­vei, melyek gólyásunkat részletesen ismertetik, a budai kéket egyáltalán nem említik, viszont leírják az egri kéket. A német irodalomban a budai kékről csak jóval később, Seliger Richárd könyvében olvashatunk.

Balassa 1901 -ben megjelent könyvében a rövidcsőrű keringők csoportjába sorol­ja a budapesti gólyás mellett az egri kéket is, de a budai kéket ugyancsak nem emlí­ti, viszont az egri kéket ugyanolyannak írja le színétől eltekintve, mint a budapesti gólyást: „Feje szép szegletes, szemei gyöngyszemek, nagyok és kiállók". E szerint a múlt század végén az egri kék olyan volt, amilyennek ma az akkori budai kéket képzeljük. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban nagyon figyelemre méltó Barbai Béla szakirodalom gyűjteményében szereplő, az első világháború utáni időből származó „A budapesti fehérgólyás galamb" c. német közlemény. Ebben többek között a következőt olvashatjuk: „A század elejéig és szórványosan a háború előttig mind Bu­ dapesten, mind Magyarország különböző vidéki városaiban egy nagyon kistestű, világoskék, rövidcsőrű galambot tenyésztettek, melynek szép, világos gyöngyszeme és nagy, sötétkék szemgyűrűje volt. Ezt a fajtát gyakran felhasználták a budapesti gólyás egyes tulajdonságainak javítására. Ennek a keresztezésnek lett az eredménye a gólyásoknál gyakran látható tarka fej és nyak, valamint szárnyszalagok jelentkezése. Ez a kicsiny, világoskék galamb ma úgyszólván kihalt. Budapesten ezt a galambot hibásan „egri"-nek, Egerben viszont budai kéknek nevezték".

Ezek az adatok még jobban megerősítik azt a feltételezést, miszerint a múlt század végén az egri és a budai kék tulajdonképpen azonos fajta volt, legfeljebb különböző városokban többé-kevésbé eltérő típusokban tenyésztették.

Mindazokon a területeken, ahol a budapesti gólyást kedvelik és tenyésztik, így Lengyelországban, Csehországban és Németországban, ugyancsak régóta ismeretes egy kistestű, rövidcsőrű kék galambfajta, amely a miénktől ma főleg abban különbö­zik, hogy szélesebb fejű, kisebb szemű és nagyon rövid, de vékony csőrű. Ennek mai képviselői a prágai rövidcsőrű, a lengyel rövidcsőrű és a stettini rövidcsőrű kék változatai.

Ami a fajta említett század eleji kihalását illeti, erre vonatkozóan számos bizonyíték van a magyar szakirodalomban. Peschky Ferenc „A galamb" 1914 júniusi számában írja: „Nézetem szerint a keresztezéshez (budapesti gólyás) a legalkalmasabb volna a rövid és fekete csőrű, kockás fejű budai kék, ha ilyen még létezik".

Winkler János 1925-ben megjelent „Galambtenyésztés" c. könyvében és Moldvai Ferenc 1938-ban kiadott ,,Galambtenyésztők kézikönyve" c. művében a budai kéket már meg sem említi.

Cserey Géza a „Modern Tenyésztők Lapja" 1932. júliusi számában a következő­ket írja: „Erre a célra (a gólyások vérfelfrissítésére) legalkalmasabb volna a sötétbőrű budai kék, sajnos azonban már ez a fajta is teljesen kiveszett".

Szinte drámaiak Bangó Ferencnek a „Kisállattenyésztők Lapja" 1933. októberi számában „A galambtenyésztés hanyatlása Budapesten és környékén" c. cikkében írt sorai: „A budai kék tenyésztéséhez megfelelő szakképzettség és tudás kellett. Hol vannak a budai kékjeink? Hova lettek ezek a világra szóló szép galambjaink? Elpusztultak, teljesen kivesztek"... „A végletekig vitt beltenyésztés következményképp vesztek ki a budai kékek teljesen".

A „Magyar Galambtenyésztők Lapja" 1938. évi májusi számában Braunz Henrik tollából ,,A budai kék keringő" címmel cikket közöl. Braunz szerint „a budai kék keringő egy kizárólagos magyar keresztezési termék, amely galambkedvelőinknek művészetéről és kitartásáról tesz bizonyságot... A budai kéket a budapesti díszgólyás egyik színváltozatának is lehetne tekinteni... Helytelen keresztezések folytán sokat veszített eredetiségéből... A régebben található oly szép példányok ma már alig láthatók, s amik vannak is, többnyire keresztezési korcsok".

1929-ben közvetlenül Egerből Magyaróvárra került két pár rövidcsőrű egri kék, melyek közül egy párat sikerült megszereznem. A hím csillogó nyaktollazatú vilá­goskék, a tojó sötétkék volt. Ezekre pontosan ráillett a Braunz-féle leírás: „A budai kék egy kicsi, finom alkatú, díszes, hetyke, fitogtató és tetszenivágyó galamb, amely mint egy balett-táncosnő folyton a lábujjhegyén táncol és a szemlélőben azt a be­nyomást kelti, mintha szépségével mindig dicsekedni akarna". Megemlítem, hogy ettől a pártól ritkán vörös-fakó utódot is kaptam, ami egyértelműen keresztezett voltukra utalt.

A 30-as évektől kezdődően több budapesti tenyésztő tűzte ki célul a budai kék újbóli előállítását. Többek között Szabó Ferenc a Nemzeti Múzeum padlásán ezért tartott éveken át 20-30 pár keresztezett rövidcsőrűt, míg végül 1940-ben sikerült az első, standardnak megfelelő budai kéket bemutatnia. Ennek a példánynak a fényképe látható Bangó Ferenc „A galambtenyésztésről" c. könyvében.

A többi tenyésztő fáradozásait is siker koronázta. Egyesek a még fellelhető kor­csokat keresztezték jó minőségű díszgólyásokkal, mások a régi kékektől függetlenül díszgólyásból, bécsi, később budapesti rövidcsőrű kékből és feketéből állították elő. Ugyanezt a keresztezést magam is elvégeztem az 1930-as években. Tekintettel arra, hogy galambjaink keresztezése során hajlam jelentkezik ősük, a szirti galamb színére, a kék színt, a fekete csőrt és karmokat aránylag hamar el lehetett érni, a keresztezésekből származó példányok világos szemgyűrűjének sötétkékre történő kitenyésztése azonban már hosszabb időt igényelt. Ez a kitenyésztési folyamat a közelmúlt évtizedekben úgyszólván a szemünk előtt zajlott le. Ebben az időben történt a budapesti rövidcsőrű kitenyésztése, a bécsi rövidcsőrű és a budapesti díszgólyás célszerű keresztezése is, melynek egyes melléktermékei kiválóan alkalmasak voltak a budai kék újabb előállítására és ezt többen ki is használták egy-egy új kék törzs kialakításához.

A budai kék első fajtaleírás tervezetét Braunz Henrik készítette, ezt a Magyar Galambtenyésztők Országos Egyesületének Díszgalamb szakosztálya csekély módosítással 1938. május 8-án elfogadta és hivatalosan elismertté nyilvánította. A következő standard 20 év múlva, annak a régóta hangoztatott és elfogadott ténynek megfelelően, hogy a budapesti díszgólyás és a budai kék egy fajtának csupán két változata, 1958-ban együttesen került leírásra. Ezzel a budai kék történetének egy újabb fejezete lezárult.

A századforduló idején a bécsi rövidcsőrű talán még a gólyásoknál is kedveltebb és elterjedtebb volt, industól származik, melyet valószínűleg középhosszú csőrű keringő fajtákkal keresztezve tenyésztettek ki rövidcsőrű keringővé. Szívhátú válto­zata az irodalmi adatok szerint az Észak-Magyarországon és Dél-Lengyelországban tenyésztett fésűs, szívhátú bukó simafejű változatától ered, melyet ugyancsak indus­sal történt keresztezéssel alakítottak az egyszínűekhez hasonlóvá. Eredeti alakjára ma legjobban a prágai rövidcsőrű egyszínű változata emlékeztet. A bécsi rövidcsőrű Bécsben és Budapesten ennél kisebb testű volt, de még mindig az indusra emlékeztető bélyegekkel.

Arra vonatkozóan, hogy ez a fajta Keletről vagy Nyugatról került-e hozzánk, a vélemények megoszlanak. Peschky 1914-ben a „Galamb" c. szaklapban a következő­ket írja: „Téves ez az elnevezés (bécsi), mert a szakirodalom terén semmiféle támpontot nem találunk, hogy ez a fajta éppen Bécsnek köszönhető, hogy az onnét származik és ott lett talán ügyes keresztezésekkel kitenyésztve. Már ezelőtt 35 évvel 70-80 éves kedvelők nyilatkozata szerint gyermekéveikben Pesten és Budán ez a fajta nagyon el volt terjedve".

A „Galambtenyésztők Lapja" 1937. évi márciusi számában „A magyar galambte­nyésztők külföldi kapcsolatai" című cikkben olvashatjuk a következőket: „Petz Miklós budai cukrász volt az, aki 40-50 évvel ezelőtt havonta Bécsbe rándult fel, hogy mind a bécsi, mind a budapesti rövidcsőrű tenyésztők kívánságait kielégítse. A legtöbb bécsi rövidcsőrű galamb budapesti díszgólyásokért került Magyarországra. De ebben az időben a budapesti tenyésztők is már oly szép bécsi rövidcsőrű ga­lambok felett rendelkeztek, hogy ezen fajtából is sok vándorolt Budapestről Bécsbe".

Érdekes, hogy az indus egyenes csőrállású fajta. A prágai rövidcsőrűnél a lefelé irányuló csőr standardkövetelmény lett, a bécsinél viszont egyenes csőrre törekedtek, de ezt a célt a mai napig sem sikerült általánosan elérni. Erre vonatkozik Braunz Henriknek a „Kisállattenyésztők Lapja" 1934. évi júniusi számában közölt megálla­pítása: „A bécsi rövidcsőrűeknek a csőre eredetileg mindig is egy árnyalattal lefelé állt és csak az utóbbi 25-30 esztendő alatt törekedtek a tenyésztők az egészen egyenes csőrnek a kitenyésztésére".

A bécsi rövidcsőrű legkedveltebb színváltozatai sorrendben a fekete, sárga és vörös voltak. A májszínűt, fakót és kéket kevésbé értékelték, csak átmeneti színeknek tartották. Fehérek csak ritkán fordultak elő és ezek minősége is messze elmaradt a többi színváltozatokétól. Egyetlen tenyésztőjük a budai Weiszenau Alajos volt. Bangó Ferenc az ,,Aprójószág" 1928. évi júliusi számában „A bécsi rövidcsőrű ga­lambokról" című cikkében erre a kérdésre vonatkozóan a következőket írja: ,,A bécsi rövidcsőrű fehér változatát teljesen kiveszni hagytuk. Különböző fajta fehér rövidcsőrű galambok keresztezésével most próbálják újból előállítani a fehér bécsi rövidcsőrűt. Hogy ebből a szempontból mily kezdetleges fokon állunk, erről jobb, ha nem is beszélek". Ma alapvetően éppen Bangó Ferenc kitartó, szakszerű tenyésztői munkásságának köszönhetjük, hogy ismét vannak különleges szépségű fehéreink.

Budapesten a bécsi rövidcsőrű tenyésztésének célkitűzései, a fajtával kapcsolatos követelmények már évtizedekkel ezelőtt megváltoztak. Az eredetileg kicsi, szögletes fejű, de lapos fejtetőjű bécsi rövidcsőrűtől eltérően élesen markírozott, nagyobb fejű, nagyobb szemű, citromsárga szemgyűrűjű egyedek elérésére törekedtek. Ezért már a 20-as évek során felmerült az a gondolat, hogy ezt a nálunk megváltoztatott fajtát budapesti rövidcsőrűnek kellene elnevezni. Az új szépségideál, a tenyésztők erről vallott felfogása azonban egyáltalán nem volt egységes. A bécsi rövidcsőrű megváltoztatásának ebben az időben volt egy olyan célkitűzése is, amelyet sokan már akkor sem fogadtak el, de mai szemmel nézve is helytelen volt. Anélkül, hogy Bangó Ferenc halhatatlan érdemeit a budapesti rövidcsőrű tenyésztése terén kisebbí­tenénk, egy tévedésére mégis rá kell mutatni. Egy olyan küllemű rövidcsőrű galam­bot akart elismertetni budapesti rövidcsőrűként, amely igaz, hogy teljesen eltért a bécsitől, de a magyar tenyésztők többségének tetszését, egyetértését mégsem nyerte meg és amelynek semmi köze sincs a mai budapesti rövidcsőrűhöz.

Bangó Ferenc akkori elképzeléseit Pachmann István az ,,Aprójószág" 1927. évi júniusi számában „A budapesti rövidcsőrű" című cikkében a következőkben ismer­tette: „Körülbelül 15-20 éve a mi rövidcsőrű galambjaink már teljesen átalakultak, a tenyészirány megváltozott, egy újfajta galamb keletkezett. A régi típussal szemben ezek szeme sokkal nagyobb, a szemgolyó kiállóbb. Míg a régi standard a kocka alakú fejet kívánja, addig a mi rövidcsőrűnknek gömbölyded a fejalakulása. A rövid, vastag csőr már nem alkot derékszöget a homlokkal, hanem bizonyos mértékben lefelé irányul".

Erre a bejelentésre Farneck, a magyar származású neves bécsi tenyésztő, még ugyancsak 1927-ben a „Der Taubenzüchter" című lapban válaszolt és a bécsi tenyésztők nevében az új fajta elismertetésére irányuló magyar törekvést elutasítja, csupán „finomított bécsi rövidcsőrű"-nek ismeri el a Pachmann által leírt galambot. Ezt, a beszélgetések során „borjúfejű"-nek nevezett rövidcsőrűt azonban a jó ízlésű magyar tenyésztők többsége nem fogadta el, ezért szerencsére hamarosan eltűnt.

Ettől a nem szerencsés kísérlettől függetlenül azonban a Budapesten tenyésztett „bécsi rövidcsőrű" lényeges tulajdonságaiban kétségtelenül alapvetően annyira megváltozott, hogy a különböző egyéni közlések közül, illetve azok egyesítéséből meg lehetett és kellett alkotni egy olyan új szépségideált, amely már minden tekintet­ben, mindenki számára újként elfogadható volt. Ez 1956-ban meg is történt és ettől kezdve a budapesti rövidcsőrű egyszínű és csapos itthon elismert fajta lett. Gondos­kodtunk arról, hogy új fajtánk standardja külföldön is ismertté váljék, ennek érdekében számos szakcikket küldtünk különböző külföldi lapoknak, amelyek ott megjelentek. Ez ismét heves vitát váltott ki nemzetközi szinten a bécsi rövidcsőrű tenyésztőivel, de ezt a „csatát" teljes sikerrel megnyertük. Lerch 1957-ben a „Die Taubenwelt"-ben ezzel kapcsolatban a következőket írja: „Itt kétségtelenül egy új kitenyésztésről van szó, mert a leírt galamb nem bécsi rövidcsőrű többé. Miért ne lenne joguk a magyar tenyésztőknek arra, hogy egy fajtát évtizedes, fáradhatatlan tenyésztői munkával saját előírásuknak és ízlésüknek megfelelően tenyésszenek ki. Ezzel egy szép rövidcsőrű fajtával több van a világon, melyet sok tenyésztő szívesen tenyésztene".

Új fajtánkkal kapcsolatos elképzelésünk továbbfejlesztése azonban ezzel még nem fejeződött be. A díszgólyás és a budapesti kék egyesített - tulajdonképpen mindig is azonos - szépségideálját akartuk az egyszínűeknél, csaposoknál és szívhátúaknál is elérni, ami végül sikerült. A fej, szem, csőr, alak, állás ideál tehát azonossá vált, csak a tollazat színe, illetve rajza maradt különböző. Ez pedig kétségtelenül már egy és ugyanazon fajtát jelentett, különböző szín- és rajzváltozatokkal.

Gindl Lajos, hazai rövidcsőrű tenyésztésünk kiemelkedő alakja, a 60-as évek elején elkészítette az egységes budapesti rövidcsőrű rajzát, mely az 1965-ben kiadott dr. Szűcs-dr. Szécsényi: „Galambtenyésztés" című könyvben és számos külföldi lapban is megjelent.

Tizenkét évi előkészítés és vita után alakult ki az új, egységes fajtaleírás, melynek tervezetét Bangó Ferenc, Janó Károly, Mayer Alfréd és dr. Szécsényi István készítette, és amelyet az összes neves tenyésztőket egyesítő, 80-as taglétszámú klub egy éven át pontról pontra megvitatott és 1968-ban elfogadott. E szerint az egyszínű, csapos és szívhátú budapesti rövidcsőrű nem más, mint különböző színű, illetve rajzú korábbi „díszgólyás", annak minden kecsességével, finomságával és nemességével, tehát azzal azonos fajta.

A Magyar Galambtenyésztők Szövetsége Bíráló Tanfolyamának Tananyaga című könyvben ezzel a megállapítással kapcsolatban Mayer Alfréd, a kiváló tenyésztő és finom ízlésű szakértő az alábbiakat írja: „A budapesti díszgólyás, a bécsi egyszínű, s az időközben kihalt, de új életre támasztott budai kék az utóbbi évtizedekben oly mértékben keveredtek nálunk, s annyira egy típusra formálódtak, hogy ma fajtatanilag egyetlen fajta különböző szín-, illetve rajzváltozatainak tekinthetők. Ma már mesterkélt dolog volna bármelyik változatukat a többivel szemben önálló fajtának minősíteni, s ily módon a magyar galambfajták számát szaporítani. Csak annyi ma­gyar galambfajta van, amennyi ténylegesen létezik, mesterkélt gyarapításuk indokolatlan, zavartkeltő, sőt komolytalan".

Az új fajtaleírást már egy évvel később, 1969-ben a Német Fajbaromfitenyésztők Szövetsége (NSZK) (megjelent a Deutsche Kleintierzüchter 1969. november 14-i számában), majd ezt követően a Holland Rövidcsőrű Klub is elfogadta, kinyomtatta és elismert standardjai közé beiktatta. Ha a hosszú időt igénylő elismerés eddig nem is történt meg külföldön általánosan, mégis mindazokban az országokban, ahol budapesti rövidcsőrűnket szeretik, az egységes standard előírásai szerint tenyésztik és a kiállításokon e szerint bírálják.

Az alaki tulajdonságokon alapuló fajtaleírás korlátlan lehetőséget nyújt más rövidcsőrű fajtákhoz, így pl. a prágai vagy a stettini rövidcsőrűhöz hasonlóan, új szín­es rajzváltozatok kitenyésztésére. Ezzel a lehetőséggel élve a Budapesti Rövidcsőrűt Tenyésztők Klubja az 1981. évi decemberi ülésén határozatot hozott a már évek óta létező változatok, a feketecsőrű kovácsoltkék, a feketecsőrű fekete, az ezüstfakó, a vörösfakó és a sárgafakó elismerésére. Ezt a határozatot a Klub 1982. évi áprilisi és májusi ülésén megerősítette. Az új változatok egy részét versenyen kívül a belgiumi, Gent-i IKC kiállításon már bemutattuk. Remélhetőleg a jövő hazai kiállításain is egyre gyakrabban találkozunk majd nagy múltú rövidcsőrű tenyésztésünk újabb eredményeivel.

 

A budapesti rövidcsőrűgalamb tenyésztéséről

Írta: Dr. Czeglédy Pál

A galambtenyésztőket mindig vonzották azok a különleges tulajdonságokkal rendelkező egyedek, melyeket a galambok tervszerű, vagy véletlen párosításai eredményeztek, s ezeket a tulajdonságokat igyekeztek rögzíteni és tovább fokozni. Az egyik ilyen tulajdonság a megszokottnál rövidebb csőr. Európában és Ázsiában több száz éve próbálkoznak ilyen galambok tenyésztésével akkora sikerrel, hogy a galamb fajon belül kialakult egy fajtacsoport, a rövidcsőrűgalambok csoportja. A XX. század elejére Közép – Európa nagyon sok városában (Berlin, Bécs, Budapest, Prága stb.) sikerült kitenyészteni saját városuk jellemző rövidcsőrűgalamb fajtáját. Igaz, hogy ebben a versenyben a budapesti rövidcsőrűgalamb a legutoljára kitenyésztett, de elfogultság nélkül kijelenthetem, hogy ez a legszebb és a legextrémebb is. Tenyésztői a szép budapesti rövidcsőrűgalambot a maga kecses megjelenésével, önmutogató képességével egy szép táncosnőhöz szokták hasonlítani, aki meghódítja nézőit. Van még egy jellegzetes tulajdonsága ennek a galambfajtának. A markírozott fej, a nagy szemek, a tompa rövid csőr, arcszerűséget kölcsönöz a galambnak. Éppen úgy, mint az embereknél, ennél a galambfajtánál is vannak jó arcú és rossz arcú egyedek, szépek és csúnyák. A galamb fejének szépségét nem a milliméterekben mért tulajdonságok, hanem a fej különböző részeinek harmóniája határozza meg.

A fajta az elmúlt ötven évben a szemünk láttára alakult ki. Már az 1970 – es években kikerültek a budapesti rövidcsőrűgalambok Nyugat – Európába, Az Egyesült Államokba, a Közel – Keletre, ahol nagyon megkedvelték őket. A fajta kitenyésztését 2001-ben bekövetkezett haláláig Dr .Szécsényi István irányította. Az ő jó ízlésének és határozottságának köszönhetően alakult ki a fajta ideálképe és ennek megfelelően tenyésztjük ma is galambjainkat.

Az 1970/80-as évek társadalmi viszonyai nem kedvezetek a magyar galambtenyésztésnek. Legszebb galambjaink magyar tenyésztők által megfizethetetlen áron Nyugat – Európába kerültek. Ebből adódóan az ottani tenyésztőkkel való versengésben lemaradtak a magyar tenyésztők. Szerencsére a magyar és Nyugat – európai tenyésztők az 1970-es évek elején alakítottak egy nemzetközi rövidcsőrűgalamb tenyésztő szervezetet, az IKC-t ( Internacionále Kurzen Club ). Ez a szervezet megoldotta a magyar tenyésztők számára abban az időben kivihetetlen feladatot, rendszeresen két-háromszázas létszámban mutatta be európai kiállításokon a budapesti rövidcsőrűgalambokat. 1990 után csökkent a galambok kivitele, sőt baráti reexport révén hozzánk is visszakerültek galambok. Ettől az időtől kezdve évről – évre csökkent a különbség a magyar és a külföldi tenyésztésű galambok között.

A társadalmi, gazdasági fejlődés hatása érződik galambtenyésztésünk színvonalán is. Jó minőségű takarmányok (tápok ), ásványi anyag vitamin kiegészítők, gyógyszerek, vakcinák hatására lényegesen jobb kondíciójúak, nagyobb vitalitásúak galambjaink. Ma már nem lehet könnyes szemű, nehezítetten lélegző galambokat látni a tenyészetekben és a kiállításokon. Megjegyzem, ez a „jólét” egy veszélyre is felhívja a figyelmet, a jó körülmények hatására növekszik galambjaink testnagysága. Ezt a növekedést kordában kell tartani, ki kell tartani a kicsi, kecses galambok tenyésztése mellett.

A 90-es években sokat ártott a budapesti rövidcsőrű tenyésztésének az „arabjárás”. A Közel – Keletre vittek nagyon sok galambunkat, magasan tartva a gyenge minőségű madarak árát is. Ez a tény még tovább szűkítette a tenyésztők létszámát. Négy éve ez a roham is megszűnt, s úgy látom mos t egyre többen próbálkoznak a budapesti rövidcsőrűgalambok tenyésztésével, új érdeklődőkkel találkozom a kiállításokon és börzéken.

Nagyon sokan félnek a rövidcsőrűgalambok tenyésztésétől, mondván túl nehéz a tenyésztésük. Igazuk van, nehéz tenyészteni, nem lehet egy pártól 10 – 12 fiatalt fogni egy évben, meg kell elégedni 3 – 4 fiatallal páronként. Én amondó vagyok, nagyobb öröm egy szép rövidcsőrűgalambot felnevelni, mint 10 parlagi galambot. Kevés a 3 – 4 fiatalgalamb? Úgy hallattam, hogy nagyon sok más galambfajtánál sem lehet többet felnevelni.

Harminc évi budapesti rövidcsőrűgalamb tenyésztés tapasztalatai alapján az eredményesség három legfontosabb tényezőjének a következőket tartom:

1. Megfelelő takarmányozás, vitamin, ásványi anyag ellátás
2. Kifogástalan higiéniájú környezet
3. Sikeres dajkáltatás

A takarmányozásnál ma már nem kell titokként kezelt egyéni ízlés szerint készített magkeverékekről beszélni, a granulált galambtápok ( esetleg broyler befejező táp ) kielégítik galambjaink szükségletét. Ha valaki ezekben kételkedik, ásványi anyagok és vitamin készítmények sokaságából válogathat, s egészítheti ki az etetett takarmányt.

Nehezebben megoldható, de kezelhető a higiénés helyzet, egyszerűen fogalmazva, a tisztaság. A galamboknak éppúgy kórokozómentes környezet kell, mint minden más élőlénynek.

Bővebben kívánok írni a dajkáltatásról, mert ezt a témát kevésbé ismerik a galambkedvelők. Annak ellenére, hogy a módszert legalább száz éve alkalmazzák a tenyésztés terén., írásban ennek ismertetésével én még nem találkoztam.

A sok száz galambfajta között vannak olyanok, melyeknél a fiókák felneveléséhez évtizedek óta dajkagalambokat használnak. Ezeknél a fajtáknál a felnevelés nehézségét nem a nevelési ösztön hiánya, hanem a csőr rövidségéből adódó etetési nehézség okozza. Minél rövidebb a csőr, annál nehezebben tudják a fiatalgalambokat megetetni. Régebben azzal is indokolták a dajka galambok használatát, hogy a gyenge fizikai és egészségi állapotú rüvidcsőrűgalamb szülőket kíméljék, s így azok a következő tojásaikat jó kondícióban, egészségi állapotban rakják le. Ma már ennek a tényezőnek kisebb a jelentősége, mivel galambjaink lényegesen kevesebb betegség miatt szenvednek, vakcinázási programokkal még erősíthetjük is szervezetüket. Meg kell jegyezni, hogy mindig is voltak és vannak is olyan budapesti rövidcsőrű párok, melyek képesek 1 – 1 fiatalt felnevelni. Ha az ily módon felnevelt fiatallal nem elégszik meg a tenyésztő – miért is elégedne meg - , dajkáltatni kell.

Gyakran felmerülő kérdés,melyik fajták válnak be legjobban dajkaként. Erre nem tudok választ adni, szinte minden tenyésztőnél más és más fajta galambokat látok, gyakran keresztezett keverékeket. Tapasztalataim alapján kijelenthetem, hogy a felnevelés eredménytelenségét gyakrabban okozzák a fióka egészségi problémái, mint a dajka galambok nevelési ösztönének hiánya. Ha a beteg, vagy lehűlt fióka a dajkagalamb begyének böködésével nem követeli az etetést, éhes marad. Az éhezés néhány nap alatt gyors kondíció vesztéshez, elpusztuláshoz vezet.

A dajka galambok kiválasztásánál arra kell figyelni, hogy tojásokat kisebb testű, vékonyabb csőrű fajták alá célszerű tenni, míg a nagyobb testű galambok alá 3 – 4 napos fiatalokat – esetenként hármat is – tehetünk.

A dajkagalambokkal történő nevelés legfontosabb feltétele, hogy mind a rövidcsőrű, mind a dajkagalamboknál feljegyezzük a tojások lerakásának idejét, s így ütemezni lehet a dajkásítást. Mivel a rövidcsőrűeknél sok fióka nem kel ki, három rövidcsőrű párra két pár dajkát osztok be. Már a tojások lerakása után megtervezem, melyik pár fiataljai hová kerülnek. Ezen a terven gyakran módosítani kell, ha a rövidcsőrű tojása terméketlen lett, vagy összetörik. Ekkor az olyan dajkapárok alól, melyeknek nem jut rövidcsőrű fiatal, a tojásokat elveszem. A tojáselvétel idejét úgy célszerű meghatározni, hogy figyelembe veszem a következő tojások lerakásához szükséges tíznapos periódust, hogy olyan időben keljenek a fiatalok, amikor a rövidcsőrű fiatalok kelése várható.

Akár a tojásokat, akár a fiatalokat tesszük dajka alá, nagyon fontosnak tartom a feljegyzéseket, különösen a gyűrűzés előtt, mert csak így tudom követni a fiatalokat. Hasonlóan fontos a fiatalok fejlődésének figyelemmel kísérése. A dajkagalamboknál is van néhány nap – az új tojások lerakása előtti fészekre hajtás idején - , amikor a fiatalok nevelése háttérbe szorul, elhanyagolják azokat. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy a fiatalokat másik pár alá kell tenni, ha nincs erre lehetőség, mesterséges neveléssel kell besegíteni. Erre a célra nagyon jól beválnak a papagájfiókák felnevelésére gyártott tojásalapú tápok. Ezzel a táppal egyes tenyésztők dajkagalamb nélkül, villanykörte melegénél nevelik fel rövidcsőrű fiataljaikat. Ennél a módszernél a poralapú tápból olyan pépet készítenek, melyet fecskendő és műanyagcső segítségével a fiókák begyébe lehet juttatni. Ezt a papagájtápot olyan esetekben is szoktam használni, amikor a rövidcsőrű fióka kikelésekor a szülőnél nem indult meg a pépképződés.

Amint látható, nem ördöngősség a fiatalgalambok felnevelése. Számolni kell azonban azzal, hogy ennek a galambfajtának a tenyésztése nagy odaadást, sok időt igényel. Jelentős veszteségekre számíthatunk, ha nem tudjuk naponta legalább két – három alkalommal ellenőrizni a megfakadt tojásokat, nem tudjuk meghatározni azt az időpontot, amikor már segíteni lehet és gyakran segíteni is kell a kelésben lévő fiókának. Segítségre leginkább a legrövidebb, legtompább csőrű, vagyis a legértékesebb fiókáknak van szüksége. A rövidcsőrűgalamb tenyésztők számára nincs bosszantóbb dolog, mint a körbetört tojásban rátalálni az elpusztult fiókára. Sok időt kell fordítani galambjaira annak, aki jó eredményt szeretne elérni. Ha a hasznot nézzük, nem biztos, de a tenyésztés szépségét , az elért eredmény szépségét nézzük, biztosan megéri.

 

 
Látogatók
Indulás: 2009-06-14
 
Óra
 
Vendégkönyv

 
Látogatók a világból
 
Frissítések-New

  

 

Új cikk Czeglédy Pál tollából a menűben

Budapesti rövidcsőrűgalambok a Budapesti- és Bécsi keringőgalambok 5. Európa Kiállításán

Fotók a képtárban

 

 

 

 

 

 

 

A budapesti rövidcsőrű galamb bírálatáról

 

 

 

Fotók a dabasi és a ceglédi kiállításról Virág Gábortól

a képtárban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Fordító oldal
 
Szerzői jog!!!!

 
Galamb

                         

 
foto1

 
Tartalom

ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Gyere és csatlakozz a -Karstjäger- magyar airsoft csapatába!    *****    Szoba gyerekkel kiadó film meg tekinthetõ gportálon klikk ide!    *****    Simonyi ingatlan Debrecen Eladó luxus lakások, házak, telkek, üzletek, lakóparki ingatlanok. Simonyi ingatlan Debrecen    *****    Ajándékozz Horoszkópot! Lepd meg szeretteidet egy Személyre szóló asztrológiai elemzéssel és 1 éves elõrejelzéssel.    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie, ehhez adok én,sok segítséget. Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Az asztrológia sok segítséget ad az élet minden területén, de képzett, tapasztalt asztrológus kell hozzá, keress meg!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,konzultáció.Tájékoztatás az oldalon! látogass,meg!!!    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Bérkalkulátor    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    too young and innocent | an aegyo queen | twice | neo culture technology    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! Regisztrálj oldalamra és én segítelek elsajátítani az asztrológia tudományát!    *****    Tanuld nálam az asztrológiát teljesen ingyen, vagy kérj részletes asztrológiai elemzést „BECSÜLET KASSZÁS” alapon!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! kattints ide!!!    *****    Bûbájos Boszorkák - Charmed - Hírek - Extrák - Érdekességek - Charmed - Bûbájos boszorkák - Sok - sok infó - Charmed -    *****    Pénzkeresés az Interneten! Csak is kipróbáld, tesztelt módszerekkel, melyek tényleg fizetnek!